Távoli messzeségbe néznek szemeim

Horizonton feltűnnek kedvenc hegyeim.

Csúcsait még a hólepel borítja,

Szívem egyfajta honvágy szorítja.

Gondolatom szárnyal tétován,

Mintha már lebegnék az út porán.

Útra kelek, nem habozok már soká,

Csomagom, bár nehéz viszem egyre tovább.

Közeledvén, már ismerősek a vidékek

Honvágyam is alábbhagy e csodás hegységen.

Illatos erdőkön át, hegyről le,

Virágos mezőkről hegyekre fel,

Hegygerincen át a patakon,

Szorosokon keresztül a szirtek felé

Kapaszkodok egyre csak felfelé.

Mintha érezném, hogy Te ott vagy fent

Hajt már tovább az erő s a lendület.

Már megcsillan egy fehér pontocska

Szírt alatt hasadékban egy virágocska.

Megpillantlak Te hófehér tünemény.

Szél lágyan ringatja délceg testedet

Csillag szirmú bólogató fejecskédet.

Oly szép vagy, mint a hegyek szépe,

Gyopárka! Te vagy a szirtek tündére,

Tündérország s a Kárpátok büszkesége.

Már rég óta vágyódom utánad

Felmászok hozzád, hogy jobban lássalak

Kapaszkodok egyre csak feljebb a sziklákon.

De jajj! Szemeim elvakítja a Napsugár,

Lezuhannék a mélybe, meg kell álljak már.

Így tervem s álmom is a füstbe szállna.

Erőt gyűjtve egy szikla párkányon

Nézlek, amint az ég kékjén hintázol.

Felhők suhannak mögötted, vajon álmodom?

Már-már szédülök, ha sokáig nézlek,

Gyopárkám, te engem megigézel!

Látványod újra erőt ad s reményt,

Bár nehezen, de elindulok feléd.

Itt vagyok Kicsim, érted jöttem!

Letépjelek, s elvigyelek magammal?

Vagy szépségedet csodálva maradjak?

Nem! Nem bántalak Szépségem,

Téged sohasem tudnálak bántani.

Hogy fejlődni tudj gyönyörűségben

Neked ez a világod a sziklagerincen !

Újaimmal cirógatlak, szemeimmel simogatlak,

Ajkaimmal megcsókollak Gyopárkám.

Szerelmem, te miért nem lehetsz az enyém?

Bár elvihetnélek, de akkor elhervadnál.

Ki sem bírnám, inkább virágozz fent a csúcsnál.

Élj csak tovább sokáig kedvesem,

Szaporodj mint égen a csillagok

Őrizd tovább hegyeink szellemét,

S ne feledd, hogy egy vándor Téged szeret !