Én már tudom, hogy van egy ajtóm,
Amelyen bementem, s majd távozom.
Előtte még nem tudtam ki voltam,
Mögötte már önmagamra találtam.
Ott belül, az idő keserű rohanásában
A szenvedéses fejlődés forgatagában
Egyre jobban éreztem, hogy élek
S lassan felébredt bennem a lélek.
Események jöttek-mentek újra,
Sohasem találtam az unalomra,
Az illúziót felváltotta a remény
A két ajtó házába visszatért a Fény.
Mire a szeretet kinyitja a másik ajtóm
Egy másik sejtelmes dimenzió felé,
Amelyen csak kifelé lehet távozni,
Az összes Rezzenéseim lesznek Istené.