Társadalommérnökség, avagy sorsügynökség
A digitalizáció a 1980-as évek óta szinte hatványozottan fejlődött. Ez a magas frekvenciák és a tárlókapacitás exponenciális növekedésével vált lehetővé.
A szuperszámítógépek, a hálózatelméletek gyors fejlődése és az egyre sebesebb világháló új technológiák kipróbálását tette lehetővé.
Az ezredfordulón már bejelentették, hogy megvan az emberi genom teljes „térképe”, azaz a DNS teljes állományát lebontva már értelmezni és kezelni tudták, a szuperszámítógépeknek köszönhetően.
Az elmúlt két évtizedben az emberek csak kapkodták a fejüket a sok felfedezés és újítás nyomán. Már nem titok, hogy ha bármit is felfedeznek, rögtön felfigyelnek a hatalmi emberek, hogyan lehet abból fegyvert, vagy akármilyen elnyomó eszközt kialakítani. Már az is kiszivárgott, hogy a világ tudósainak és legjobb szakembereinek szinte a fele dolgozik, tudatosan, vagy mellőzve olyan technológiákon, amelyeknek az emberiség jólétét kellene szolgálniuk. De sajnos szinte versengve dolgoznak tikos laborokban és kísérleti bázisokon, számunkra szinte futurisztikus eszközökön. A legnagyobb tragédia pedig, hogy a világunk tikos vezetői annyira fel vannak buzdulva egy világkormány létrehozásán, hogy attól sem riadnak vissza, hogy a legújabb technológiákat élőben, embertömegeken kipróbálják. Sok lenne ezt felsorolni, de már tele van vele a Net is, csak meg kell keresni. Már tudományos konferenciákon is foglakoznak a génmanipulációval, biorezonanciás módszerekkel, a mikrohullámú információ kisugárzással, amellyel az agyra sokféle hatást tudnak gyakorolni.
A legújabb „borzadály” pedig az a felfedezés, amit a gyógyításra, sőt akár a tömegek gyógyítására kellene felhasználni, de ehelyett társadalom befolyásolási kísérleteket folytatnak.
Mintavétellel megszerzik a DNS-edet, betáplálják egy szuper sz.g. be, és a mező alapú biokóddal, hatást gyakorolnak szervezetedre.
Innentől bármilyen mintát elküldenek neked, ami egy betegség tüneteit jelentik, mert teljes hozzáférésük van a biorezonanciádhoz. Ezen rezgéseken keresztül összekapcsolódik az adó és a vevő, azaz az emberi agy.
Ez a hullámsáv olyan mintha egy szupergyors hálózattal lennél rákötve egy wi-fi re. Ha ezt az összeköttetést stabilizálják, rádhangolva, sugározni tudnak neked hangokat, képeket, gondolatokat, sőt érzelmeket, amelyek direkt az agyadban jelennek meg, olyan hatást keltve, mintha valóságos lenne. Így teljesen manipulálhatóvá válsz. Ez a technológia már létezik, hogy meghekkeljék, felül írják a saját gondolataid, befolyásolván az akaratodat és cselekedeteidet!
A bevetített gondolatok, ugyanonnan származnak, ahonnan a saját gondolataid, így észre sem veszed a manipulációt. Ezzel a módszerrel tömegesen rá lehet venni az embereket, hogy elfogadjanak akár egy egész világrendet.
Ezt fel lehet használni fegyverként is, egyik népcsoportot ráuszítják a másikra, hatása borzalmas és ördögi, mert akár egymást mészárolhatják le értelmetlenül. Ez a sorsügynökségi technológia, vagy nagy méretekben társadalom mérnökség.
Minden, amit a programba elterveztek, már halad előre, és alkalmazzák is, mint a globalizmust elősegítő motorját.